A fúvósok közül megkülönböztetünk fa- és rézfúvósokat.
Fafúvós például a tárogató, melynek két fajtáját különböztetjük meg: a töröksípot és a Schunda-tárogatót. Az első kettős nádnyelvvel, az utóbbi egynyelvű nádsíppal szólaltatható meg.
A töröksíp nevével a 17.századtól találkozhatunk. Eredetileg katonai jelzőhangszer, később a Rákóczi-szabadságharc jelképe volt. Ma már csak korabeli leírások alapján tudják elkészíteni a mesterek, mert nem maradt fenn egy darab sem.
A húros hangszerek családjában megkülönböztetünk vonósokat és pengetősöket.
A citera az 1800-as években került be a köztudatba és országszerte nagy népszerűség övezte. Három típusát ismerjük: „kisfejes”, „vályú” és „hasas”. A 20.század közepétől nagyon sok citerazenekar alakult.
Húros az ütőgardon is. Ritmushangszer, négy húrja van, ezeket egy fa verővel ütik, egy ujjal pedig pengetik.
Vonós hangszer a rebek és a fidula.
A rebek lanthoz hasonló, csak a hangja erőteljesebb. Három húrja van, melyek hangolaása tág határok között mozog.
A hegedű őse a fidula. Kávás építési mód jellemzi, négy hangos akkordokat is lehet rajta játszani.
Érdekes vonós hangszer a tekerőlant, melyet a középkorban organistrumnak neveztek. A 18. században Franciaország előkelőségeinek hangszere volt, és még ebben a században ismertté vált hazánkban is.
Nagyon fontos, hogy ezek a hangszerek benne maradjanak a köztudatban, hiszen múltunk és zenénk részét képviselik.
Szerző: Nagyné Lénárt Szilvia
